Riport

„Az Év Mestere 2004"

"Gondolkodtam sokat azon, hogy mutatnám be Lőrincz Pétert. Azt mondanám mondjuk, hogy szövő, vagy hogy a szövőszékek mestere, a szövők segítője. Magát úgy ajánlja: Lőrincz textiles műhely. Nem találtam meg azt a fogalmat, mely mindent elárulna róla.

Ahhoz nem férhet kétség, hogy hivatása választásában szerepet játszott az, hogy édesapja úriszabó volt. De voltak az ősök közt szűcsök, - mint az apai nagyapa is - édesanyja is hímzett, varrt, még egy „Kesztyűs-bolt”-ot is vitt egykoron, ami tulajdonképpen női fehérnemű üzletecske volt az akkori igényeket kielégítő fűzőkkel, melltartókkal.

A Lőrincz szülők négy fiút neveltek, mindben lakott valamiféle ügyesség. A legidősebb fest, farag, a következő az esztergálásban lelte örömét, legkisebb bátyja pedig fazekas mester volt.

Péter, aki leginkább vonzódott a textilhez, apai ösztönzésre ezt a pályát választotta.

1966-ban végzett a szövőipari szakiskolában.

Merre indultál tovább?

Legelőbb egy kéziszövő műhelybe kerültem, ahol a takácsmesterség csínját-bínját nagy szerencsémre még az utolsó mesterektől tanulhattam el.

Később az iparban helyezkedtem el ugyan, de otthon is kialakítottam egy saját szövősarkot magamnak, ahol már az általam készített szövőszéken dolgoztam. A gyakorlati tapasztalataimon okulva egyre jobb és ügyesebb „szövőalkalmatosságokat” fejlesztettem ki. Ebben az időben módomban állt, hogy - Tóth Kálmánnal - a zánkai szaktáborban „szerelemből” szövést tanítottam. Ezeknek a kurzusoknak a hozadéka az lett, hogy ismeretségeket szereztem, s egyre több szövőszékre kaptam megrendelést. Egyre többen találtak rám, s mire a rendszerváltáskor iparos lettem, a vevőköröm már adott volt. 1991 óta vagyok ipartestületi tag, jelenleg három alkalmazott is segíti a munkát a műhelyben, közülük az egyik: András fiam. Örömömre szolgál, hogy ügyes, szorgalmas és tehetséges, a faipari munkákat átvette, ő végzi az ezirányú szakmai irányítást is, benne látom a folytatást.

Nézegetem a képeket a termékeitekről. A nagy takácsszövőszékektől eltérően látok kis helyet foglaló, de sokat tudó szerkezeteket, egészen könnyen kezelhetőeket, de olyanokat is, melyeken a legbonyolultabb mintájú szőttes is elkészíthető.

A fejlesztésre, újításra mindig is erős indíttatásom volt. Ennek során több tényezőt is figyelembe kell venni. Így a megjelenést, a használhatóságot, az összhatást, az esztétikumot, de a fogást is. De minden esetben, a fejlesztések során az ősi megoldásokhoz jutok vissza.

A „Hangya” szövőszék egy jó példája az előző gondolatomnak: melyet így mutathatnék be: az ősi szövőszék korszerű átgyúrása.

Ahhoz, hogy e fejlesztéseket véghez tudjam vinni, sokat jártam külföldön is szövőszékgyártókhoz, vizsgáltam, hogy mit szőnek, s milyen fonalakat használnak. E tapasztalatok összegyűjtése után legfontosabb szempontnak azt tekintettem, hogy megfeleljek a magyar szövők igényeinek.

Láttam, hogy külföldön mindent lehet kapni, ami a szövéshez kell, s itthon nincs ez így. Kitűztem célomként, hogy a kéziszövéshez szükséges tartozékokat biztosítani tudjam. Így aztán egy elég sokrétű tevékenység lett az enyém. Az én kéziszövésem háttérbe szorult, de ahhoz, hogy akár telefonon keresztül is tudjak tanítani, tanácsot adni, nagyon jó, hogy nem csupán eszközöket gyártó vagyok, hanem szőni is tudó szakember.

Az eszközökön túl a fonalat is be tudják a szövők szerezni tőled.

Amióta Magyarországon a textilipar tönkrement, a fonalellátás sincsen megoldva. Ma már Felvidékről és Erdélyből is jönnek hozzám fonálért. Több száz féle fonalunk van, vastagság, szín, minőség szerint. De festünk is, cérnázunk, felvetünk.

Aki a Pápán lévő műhelyedbe eljut, nemcsak megveheti a szövéshez szükséges kellékeket, de előállításuk teljes folyamatát végig láthatja.

Igen. Van olyan gépem is, ami több, mint 100 éves. A birtokomban lévő eszközökből mostanára összeállt egy ipartörténeti gyűjteménynyi. Dédelgetett álmom, berendezni egy régi takácsműhelyet. Kár, hogy nincsen hozzá helyem, mert legalább 100 méternyi kiállítóhelyre volna szükség ehhez.

Most, hogy látod a fiadban a folytatás lehetőségét, talán kitűzheted ezt egy megvalósítandó feladatul.

Így a nyugdíjas korhoz közeledvén az ember számadást készít. Visszatekintve, de őszintén átgondolva eddigi életemet, elégedettséget érzek. Azt csinálom, amit szeretek. Ehhez az kellett, hogy az adottság, a tudás és az igényesség egybeesésével ide juthassak, ahol vagyok.

Az a célom, hogy az összegyűjtött tapasztalaton alapuló tudást átadjam. Kurzusokat tartok, mert a sok éves tapasztalat mondatja velem, hogy egy mesterséget csak egy jó mester mellé szegődve lehet legjobban elsajátítani. Amit tanultunk, kaptunk valakitől, kötelességünk nekünk is tovább örökíteni. Ugyanúgy van ez a tárgyi örökségekkel is, ezért aztán minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az a takácsműhely is összeálljon.

Tudom, hogy a Te szövőszékeidet olyan jól lehet használni, hogy nagyon sok fogyatékkal élő ember is könnyen boldogul vele.

Igen, a szövőszékeim zöme ilyen céllal készül, s ilyen helyre kerül. Jó érzés, hogy tudom azt, hogy sok-sok fogyatékkal élő találkozott az alkotás örömével az én eszközeim segítségével. Sok erőt ad, amikor látom munka közben őket, az előttük növekedő szőnyegeket, szőtteseket de főleg a sikerélménytől kipirult arcukat.

Minden általad készített tárgy fogása is kellemes, kézbesimuló, finoman kidolgozott, sima, simogatni való. Öröm már az érintésük is, így öröm velük a munka is.

Minőségi munkát csak jó eszközökkel lehet végezni. S, ha ez megvan, csak egy szigorú rendet tartva lehet megtanulni. Én, ha tanítok, katonás rendet tartok, hogy természetessé váljon és beidegződjön ez. Alapokra jöhet csak a felépítmény. Úgy amint egy házat sem a tetőnél kezdünk építeni, itt is be kell tartani a megfelelő lépéseket. A szövést rongyszőnyeggel kell kezdeni, aztán jöhet a többi csoda, sorban.

Mondtad, hogy számvetést készítettél. Érzed valamiről, hogy kimaradt az életedből?

Talán egy kicsit hiányzik, hogy a mesterségemhez való magasabb szintű iskolákat nem végeztem el. Ehelyett maradt az Élet Iskolája. Nekem más út jutott. Egy mesteri út.

De szép út ám ez is. Magyarországon, a hagyományőrzés terén olyan kincs van, ami páratlan. Ennek megőrzése kötelességünk, és akik erre ráéreztünk, tesszük is a dolgunkat. De amilyen szépséges, olyan nagyon nehéz is ez az út. Választott utunk, mégsem önös út. Félő, hogy mivel semmi kedvezményt, segítséget nem kapunk ehhez, a fiatalokat már alig tudjuk meggyőzni e csodás-göröngyös út választásának értelméről. Mert azt is látjuk, hogy a mai fiatal még nehezebb helyzetben van, mint mi voltunk a pályaválasztásunk idején.

Jelen helyzetben a szakmák jövője - az alkotó kizsigerelése. A kézműves munka időigényes, a képződő haszon nem marad nálunk.

Azt üzenem hát a fiataloknak, hogy céltudatosan válasszák ki azt a mesterséget, amit művelni akarnak. Esetleg tanuljanak meg többet is! Mert nincsen nagyobb öröm az alkotás öröménél.

Az alkotás örömén túl pedig igen jó érzés, ha megtalálja gazdáját egy-egy szép darab. Ugyan nehezen válik meg tőle az ember, de amikor látjuk, hogy a vevő elégedett, az az alkotómunka csúcspontja!

Édesapám úriszabóságában láttam, hogy a „kuncsaft szent”. 40 év után is tudom, hogy kell a vevővel bánni.

Sokakat ismerek, akik Neked állandó „kuncsaftjaid”. Elárulhatom neked, hogy érzik, tudják, és örömmel tapasztalják ezt országszerte. Hálásak Neked, hogy pontos, biztonságos, állandó és jó minőséget nyújtó segítőjük vagy. Ezért kaptad bizonyára a kedves „Országos Péter” becenevet."


Horváth Ágota

Módosítás: (2012. május 03. csütörtök, 08:38)